Amikor valójában megtalált ez az üzlet, akkor épp a negyvennyolcat töltöttem be. Szinte a születésnapomon kezdtem el főállásban végezni a biztosítási tevékenységet. Mondhatjuk azt, hogy már nem fiatalon. Bérma apám, egy csodálatos ember, aki akkor már túl volt a hetvenötön, arra hívta fel a figyelmem, amikor negyven éves lettem, hogy életem tíz legaktívabb éve következik. Most adjak bele mindent. Ebben a tíz évben az ország egyik legjobb gimnáziumának tanára lettem, majd egy kisváros egyetlen gimnáziumának igazgatója. És a tízből még hátra volt kettő.
Persze azzal teljesen tisztában voltam, hogy ötven után is van élet, Hatvan felé, haza felé, bár még nem akarom és nem is akartam végleg lehúzni a rolót. Azt majd a sors megteszi helyettem, azzal nekem nincs dolgom. Amivel viszont igen, hogy felnőjek az új feladathoz.
Egyszer egy pap báratom említette, hogy a legtöbb erő a hétköznapok vértanúságához kell. Ma ezt sokkal jobban értem, sőt tapasztalom, mint amikor a harmincas éveim elején tanította nekem. A biztosítási szakma, ezen belül az életbiztosítási értékesítés szerintem nehéz. Sőt megkockáztatom, egyedülállóan nehéz, hiszen nem egy konkrét terméket adunk el, hanem egy ideát, egy távoli jövőben megvalósuló elképzelést. És ezt csak a legjobbak tudják. Tehát kollégák, Ti, akik már évek óta ebben az üzletágban vagytok, bármit el tudtok adni, ha a biztosítási szakmában sikeresek vagytok.
Mégis sokszor komoly belső szemben állással kellett megküzdenem. Egy hang folyamatosan azt sugallta, hogy ne végezzem el a magam által eltervezett munkát, majd megtehetem holnap is, amikor több erőm lesz. (Pató Pál úr, ej ráérünk arra még!)
És bizony be kell vallanom, engedtem a kísértésnek! Ez több szempontból sem volt egészséges. Jelentősen rombolta a magamba vetett hitet. Azt vettem észre, hogy már nem is merem tervezni a napi feladataimat, mert attól félek, hogy úgysem tartom be őket.
Az utóbbi időben újra elkezdtem futni, jó, inkább cammogni. Gödön van egy csodálatos terület, az egykori golfpálya. Elterveztem, hogy kifutok a végéig, a leghosszabb szakaszon, az első greenig. De az aluledzettségem miatt brutális távnak számított. Mindegy, elindultam. Az indulás pillanatában felnéztem, de a távoli célt még csak nem is láttam. Rendben, pár száz méterre az indulási ponttól kimagaslott egy gyönyörű fenyő. Na akkor addig próbáljak meg úgy futni, hogy nem állok meg. Leszegtem a tekintetem. Csak a következő lépésre figyeltem. Egyszer-egyszer azonban felnéztem, még mindig nagyon messzinek tűnt a fenyő, és gyorsan újra csak a futólépésekre koncentráltam. Valahogy elértem a fenyőt, ott egy újabb közelebbi célt tűztem ki, és ez így ment egészen addig, amíg el nem értem a szakasz végét, az egykori green helyét.
Nagy büszkeséget éreztem. Erősnek éreztem magam, pedig semmi extrát sem tettem.
Ugyanez történik a munkában is. A távoli célokat a legapróbbra le kell bontani. Ha ez nincs, ha nem koncentrálok a következő lépésre, akkor összenyom a nagy célnak a súlya. Bizony az első lépések sokszor nagyon nehezen mennek, ahogy egy barátom mondaná, izomból kell megtenni. Woody Allen írta egyszer, hogy a siker az első lépés megtételén múlik. Nekem ebben a nagyon erős koncentráció segít. Csak a feladatra figyelek, igyekszem mindent és mindenkit kizárni, aki és ami elvonná a figyelmem. Persze az ördög nem alszik, hiszen az eltökéltség kínos neki, ezért száz és ezer olyan gondolattal bombáz, ami eltérítene az eredeti szándékomtól. Ezeket a helyzeteket megtanultam kezelni és tudom most már, hogy mit kell tennem, ha éppen rám telepszik a nehézségi erő. Meg kell tennem az első lépést, még pedig úgy, hogy minden gondolatot kizárok, ami gátolna. Váczy Károly, egy itthoni mlm cég egykori nagy vezetője mondott egyszer egy mondatot, amit akkor még nem is értettem: „Ezer ’nem’-en keresztül vezet a sikerhez az út. Ma már ez a napnál világosabb számomra. Csak ajánlani tudom.
Ugye értitek mit jelent? Csak egy átlagos napon: nem alszom egész délelőtt, nem trécselek barátokkal órákig, nem fészbukozom órákig, nem csetelek napközben, nem zabálom agyon magam, munka közben nem osztom meg a figyelmem és a sor végtelen. Sok „nem” kell a sikerhez! És bizony olykor izomból kell tenni, amit kell! Újra csak: „Just do it!”
Mi volt az utolsó „nem”, amit kimondtál egy nagyobb cél érdekében?