Ezt a fejezetcímet sokáig nem vettem komolyan. Pedig, ha már korábban, évekkel ezelőtt átgondoltam volna, mit is takar, sokkal hamarabb eljuthattam volna arra az általam megálmodott üzleti szintre, amivel elégedett lettem volna.

Ha valami nagyot álmodsz, és megteszed felé az első lépéseket, számos akadály gördül azonnal utadba. Az emberek kilencvenöt százaléka megretten és inkább visszafordul oda, ahonnan elindulni szeretett volna és újra belesimul a középszerűségbe. 

Velem is majdnem ez történt. Ugyan mindig kerestem a lehetőségeket, de sohasem jutottam el addig a fókuszig, ami a siker elengedhetetlen feltétele.

Lassan négy éve dolgoztam függő ügynökként, amikor éreztem, hogy tovább kell lépnem. Nem szerettem, amikor egy biztosító társaság folyamatosan szorít a feltételrendszeren. Ez persze tulajdonosi szempontból teljesen érthető, csakhogy én nem vagyok tulajdonos. Egyik évben bevezették, hogy kötelezően kiegészítő biztosításokat kell kötni a főbiztosítások mellé. Ha valaki a negyedéves mérésnél nem éri el az öt százalékot, akkor az ő egy alacsonyabb jutaléksávba került. Ehhez persze időarányosan még a negyedéves tervet is meg kellett szerezni, valamint az éven belüli fizetettség aránya sem csökkenhetett kilencvenöt százalék alá. Valahogy megcsináltam, pedig számos ügyfél kérdezte, minek kell egy teljes egészében megtakarításról szóló főbiztosítás mellé kiegészítő biztosítást kötni. Pár suta kísérlet után egyszerűen azt mondtam, hogy nekem előírja a cég és ha nem tesszük mellé, akkor engem visszaminősítenek. Mindegyik hozzákötötte az évi pár ezer forintos baleseti kockázati biztosításokat. Hozzáteszem így utólag, ez azért az ügyfél érdeke is, még ha azonnal nem is látja. Igen ám, de a következő évben ezt a kiegészítő biztosítások arányát megemelték húsz százalékra! Na az már brutális feladatot jelentett, csak és kizárólag akkor volt esélye az embernek, ha a főbiztosítás mellé egészségbiztosításokat ad el. Tulajdonosi szempontból továbbra is értem, de nekem már kezdett elegem lenni abból, hogy egyfolytában szorítanak a feltételeken. 

Eszembe jutottak Kemény Dénes, háromszoros olimpiai bajnok edző szavai. A „Kemény üzenetekben” a következőkről nyilatkozott a szerzőnek Endrei Juditnak9: Egyik évben Európa bajnok lett a csapata és eddig az volt a szokás, hogy „győztes csapaton ne változtass!”. Ő pedig Sydney előtt két helyen is belenyúlt a csapatba. Ez kiverte a szövetségben egy-két vezetőnél a biztosítékot, arról a két játékosról nem is beszélve, akik az elmúlt évek sikercsapatában szerepeltek. Kemény a következőket mondta: „Az elv börtön is lehet. Akkor is úgy gondoltam, elég szabállyal börtönöznek engem mindenhol az életben ahhoz, hogy még én magam rakjak magam köré szabályokat. Nem akartam ezt. Boldogan vittem volna azokat a játékosokat is, akik az előző évben örömöt szereztek, sikeresek voltak. Csak amit a vízben láttam, nem volt elég. Szakmailag úgy gondoltam, hogy az a tizenhárom a legerősebb, akiket aztán Sydneybe vittem.”

Erről van szó. Hónapokig szenvedtem, mert nem tudtam, mi igazán a bajom. Béklyóban éreztem magam, tudtam, hogy évről évre a biztosító egyre keményebb feltételeket szab. Szinte belefeszültem a görcsbe, csökkentette az aktivitásomat, mert mint a fény előtt az őzike, én is leblokkoltam. 

Egy tiszta pillanatomban a napnál világosabban láttam, hogy független biztosítási alkusz céget hozok létre. Nem ragaszkodhattam a függő ügynök kényelméhez, ahhoz, hogy a biztosító mindent elvégez helyettem az üzletkötés kivételével. Alkusznak lenni óriási felelősség. Az alkuszi lét legnagyobb értéke a függetlenség és a szabadság. Ezek az értékek nekem egész életemben nagyon sokat jelentettek. Ezekért az értékekért képes voltam keményen küzdeni. Gondoltam, vágjunk bele. Amikor ezt a hálózatigazgatónak említettem, csak mosolygott rajtam. Ő már tudta, mivel jár az alapítás, és nagy valószínűséggel nem nézte ki belőlem, hogy képes vagyok végigmenni az engedélyezési folyamaton.

Az első nehézség, amivel szembe kellett néznem, hogy elvesztem a szépen „folydogáló” speratív (fenntartási) jutalékomat, melyet függő ügynökként megkaptam. Hogyan lehetne ezt megmenteni? Ez volt az első kérdés. A hálózatigazgató azt mondta, hogy maradjak személyemben függő ügynök és keressek egy szakmai vezetőt az alkusz cég élére, mert akkor az ő jogosítványával bármelyik társasághoz tudnak majd a jövendőbeli munkatársaim dolgozni. 

Egy olyan szakmai vezetőt találni, akiben megbízhatok, és aki a Felügyelet által előírt feltételeket biztosítani tudja, egyáltalán nem egyszerű. Mert ha jó szakember, akkor úgy is benne van az üzleti vérkeringésben. Ha rossz, akkor az nekem nem jó. Ez volt az első kín. Két hónapos keresgélés után végre rátaláltam az ideális szakmai vezetőre. Hála a régi kapcsolatrendszeremnek. De már két hónapnál jártam! Szakmai vezető nélkül el sem kezdhetem az engedélyeztetési folyamatot.

A felügyeleti feltételek borzasztóan bonyolultak ma Magyarországon. Ugyan a Felügyelet sokat segít szakmailag, de pont annyit, hogy biztos beleszaladjon a jelölt egy következő hibába. Azt mondják, ha majd benyújtod a kérelmedet, és valami nem stimmel, hiánypótlásra felszólítanak. Teljesen magadra vagy utalva a bürokrácia útvesztőjében. Ha én azonnal szinte postafordultával elvégzem az előírt javításokat és beadom, az nem jelenti azt, hogy ők is sietnek. A válaszom beérkezésétől nekik a törvény szerint harminc nap áll a rendelkezésükre az újabb elbírálásra.

A pénz mellett se menjünk el szó nélkül, mert elég sok pénz befizetéséről van szó. A kisördög számtalanszor feltette a kérdést, hogy valóban akarom-e ezt, mennyivel kényelmesebb lenne, ha megmaradnék függő ügynöknek, akkor a biztosító helyettem végez el mindent. Elég jó leszek- e alkusznak ahhoz, hogy valóban megérje ez a viszonylag nagy ráfordítás? Számos kérdés minden nap és bizony mind emellett a kishitűségemmel naponta meg kellett birkóznom. 

Ám ahogy lenni szokott, amikor valami jó közeledik, akkor újabb alternatívák tűnnek fel a színpadon. Egy nagy biztosító „bejelentkezett” értem. Három hónapon keresztül tárgyaltunk. Felkínáltak egy golden hand shake-et, azaz ún. aláírási pénzt. Nagyon nagy összegről volt szó. Beleremegtem, hogy jó lenne így kezdeni az „új” életemet, de közben azért egyáltalán nem éreztem stabilnak ezt a döntést. Három évet kellett volna aláírnom, hogy a tudásomat addig ennek a biztosítónak adom oda. De akkor mi lesz az alkusz cégemmel? Persze tegyük hozzá, hogy már 8-9 hónapja próbáltam megszerezni az alkuszi engedélyt. Ráadásul a biztosítónál kivételes helyzetbe kerültem volna. Nem kellett volna csoportértekezletekre járnom, közvetlenül a területi igazgató irányítása alá kerültem volna. Óriási volt a kísértés. Milyen egyszerű lett volna elfogadnom az ajánlatot. és Egy nagyon korrekt üzleti tervet tettek mellé, melyet most már látom, elég könnyen teljesítethettem volna. De két lovat egy fenékkel megülni, azért az nem annyira egyszerű. Nem jellemző rám, hogy nehezen hozok döntéseket. Talán életemben először minden oldalról megnéztem, mi lenne számomra a legmegfelelőbb. Mint amit a jezsuitáktól próbálok a mai napig ellesni, figyeltem magam, hogy melyik döntésnél, mit érzek. Melyiknél érzek nyugalmat, melyiknél nyugtalanságot. Úgy éreztem, hogy hosszú távon nem ad megnyugvást, ha újra függő ügynök leszek, hiszen akkor miért csinálom az egész hercehurcát az alkuszi engedély megszerzéséért. Azt is tudtam, hogy valami egészen újat kezdeni, mindig komoly kihívást jelent, sohasem növekedéssel kezdődik egy új üzlet. Kifejezetten rossz érzés fogott el, amikor ezzel szembesültem.

A lényeg az volt, hogy a célról sosem vehettem le a szemem. Ezt tudtam. Legalább is azt hittem. Emlékeznem kellett arra a pillanatra, amikor meghoztam a döntésemet. Alkusz akarok lenni.

Már éppen kitűztem magam elé, mikor viszem be a Felügyeletre az óriási paksamétát, a teljes dokumentációt, amikor megroppant a térdem. Egyszerűen nem tudtam járni. Az MR kimutatta, hogy több helyen is letört egy-egy porcdarab, „medialis meniscusban degeneratio”-t mutatott a diagnózis. Ettől aztán teljesen „vidám” lettem,  immáron a negyedik térdműtétemre készültem. 

Az „ördögi” támadás mindig akkor érkezik, amikor gyenge vagy. Ha éppen szuper a társaddal, szerelmeddel az élet, sosem merül fel a kérdés, hogy megcsald-e. Majd akkor, amikor veszekedtek, amikor eleged van belőle. A belső sunyi hangok ilyenkor mindig felerősödnek, bennem is ezer kérdés merült fel azonnal. Belemenjek- e ebbe az egészbe egyáltalán, megroppant egészséggel van- e létjogosultsága a váltásnak, végig tudom-e csinálni az egész tortúrát. 

Rám törtek a nyomasztó gondolatok. Persze szegény én, milyen szerencsétlen is vagyok és miért adja nekem ezt a sors. Rendesen ment a belső monológ. És ha nem figyelek oda, napokat töltök az önsajnálatban, és persze mindent a körülmények alakulásával magyarázok.

A pozitív oldalam is próbálkozott persze, de az messze nem volt annyira hangos, mint a negatív. Kitartok-e az általam választott új úton, mely szerint sikeres lesz az alkusz cégem, hogy a munkatársaim nagy örömmel fognak velem dolgozni és nagyon sokat keresnek és mindenki elégedett lesz. De ha baj van, akkor sokkal könnyebb negatívnak lenni, mint pozitívnak.

De amit eddig felépítettem, egyszerűen nem akartam elveszteni. Egy térdműtét nem állíthat meg, gondoltam. Mi kell a gyors felépüléshez? Egy kiváló sebész, aki elvégzi a műtétet. Éppen az év elején műtött térdem mondott csütörtököt azért, mert a sebész akkor elrontott valamit.

Sajnos ma Magyarországon végtelenül nehéz egy jó sebészt találni. Ezért a már jól működő networkot vettem igénybe, és egy híres edző tudta az ország egyik legjobb térdspecialistájának az elérhetőségét, sőt személyesen is jó kapcsolatban volt vele, és összekapcsolt minket egymással. Amikor írom e sorokat, már túl vagyok a műtéten, a keresztszalagomat nem engedtem megműteni, még éppen harminc százalékos. Majd ha elszakad. Addig legalább tudok dolgozni.

Tehát a sors folyamatosan vizsgál és akadályokat gördít elém, amíg be nem látja, amíg be nem bizonyítom neki, hogy a kitűzött célt valóban elég komolyan veszem, és nem érdemes tovább próbára tennie, hanem elkezdhet támogatni erőfeszítéseimben.

Az alkuszi papírok beadásától kezdve egy nagyon nagy tortúra kezdődött. A felügyeleti jogász segített is, meg nem is. Abban segített, hogy bizonyos dolgokat sikerült kijavítanom a pénzmosási szabályzatban, de rögtön új megoldandó problémákkal kerültem szembe. Amikor arra kértem a jogászt, hogy mondja meg, mit szeretne adott fejezet adott mondatai között látni, akkor a megszokott választ kaptam. Adjam be, és majd küldik a hiánypótlást. A tizedik hónap után szinte már pánikba estem, nem akartam már ezzel foglalkozni. Rengeteg szellemi energiámat lekötötte, és nem tudtam egyről a kettőre jutni. 

Ráadásul a hálózatigazgatóval is kemény csatákat kellett vívnom. Számos olyan dolgot tapasztaltam a cégnél, aminek nem nagyon örültem. Egyre nőtt a nyomás rajtam. Egy kiemelt tanácsadói üzleti tervet kellett teljesítenem, egy konfliktus helyzetet kezelnem a közvetlen főnökömmel, és a folyamatos vívás a felügyeleti szervvel. Mindenki életében vannak hasonló periódusok, de mindenkinek a sajátja fáj a legjobban. A Felügyelet tíz hónap után javasolta, hogy keressek egy biztosítási szakjogászt, aki rendesen megírja nekem a pénzmosási szabályzatot. És Amit eddig elvégeztem, azt dobjam ki a kukába. Gondolatom sem volt arról, ki lehetne az, aki elvégzi ezt a nem túl egyszerű munkát. Felhívtam egy ügyvédemet, aki nem vállalta, véleménye szerint ugyanis annyira bele kellett volna dolgoznia magát, hogy nem tudtam volna kifizetni az óradíját. Ajánlott viszont valakit, aki aztán végül tényleg megírta a szabályzatot. De ez bizony megint csak nagyon sok pénzbe került. Ha éppen céget építesz, ha megosztod a figyelmedet, akkor az üzletkötés sem megy úgy, mint korábban, amikor csak és kizárólag arra kellett koncentrálnod. Csökken a bevételed és a cégalapítással nő a kiadásod.

Ahogy az LGT énekelte, éppen a drága jó Somló Tomi: „Nem adom fel, míg egy darabban látsz, nem adom fel, míg életben találsz…”, úgy döntöttem, hogy akármi lesz most már, végigcsinálom. A határozottan meghozott döntés megnyugtatja az embert. Kijózanodik a sopánkodásból. Elkezd egyből gondolkodni. És Meglátja azt a mezsgyét, amin haladnia kell. 

És ettől kezdve szárnyakat kap a vállalkozás. A vonzás törvénye alapján elérem célomat. Hogy pontosan hogyan, azt nem kell tudnom, csak fel kell ismernem a jeleket, amelyeket kapok, és azok segítenek abban, hogy ne térjek el a jó iránytól. Nagyon egyszerűnek tűnnek a leírtak, de folyamatos jelenlétet igényelnek, folyamatos koncentrációt. El is értem, amit akartam. A legszebb engedélyszám, amit valaha láttam, így néz ki: H-EN-II-95/2017. Ez lett az alkuszi engedélyem száma.

Bármit, amit elérünk, történelemmé válik. Mint annyi minden az életünkben. 

A sikert valahogy épp úgy kell kezelni, mint a kudarcot. Némi távolságtartással. Azért azt kimondhatjuk, hogy ez nem könnyű. Jó érzés, ha minden jól működik az életünkben. És borzasztó, ha nem.

Tovább kellett lépnem, az engedély csak a nyitánynak számított.

Az elmúlt években megérintett-e egy új gondolat? Elkezdtél- e rajta gondolkodni? Esetleg vállaltad a váltás rizikóját is?

8.Endrei Judit: Kemény üzenetek, Endrei Könyvek Kiadó, 2011.