Azok az emberek a legboldogabbak, akik már alig várják a hétfőt, hogy újra dolgozhassanak. Belső motivációtól fűtöttek, tele vannak tettvággyal és akarással. 

Hogy megtaláljam a motivációmat, nekem bizony nehezen ment. Ezer dolgot olvastam a könyvekben róla, de nem tudtam, mit is keresek pontosan. Családunk öt tagú. Amikor a váci polgármester és csapata úgy gondolta, hogy nem velem képzeli a városi gimnázium irányítását a jövőben, akkor ott álltam szemben az egész világgal, egyedül, mint a kisujjam.

Hiába volt mellettem a család, nem segíthettek rajtam. Nem motivált, hogy el kell tartanom a családomat, nem érdekelt, mit fognak enni. Gondoltam, az valahogy mindig megoldódik. Bár hozzáteszem, a lelkem mélyén megviselt a helyzet. De erről már fentebb írtam.

Mi is történ? Egy barátom hívott vissza a biztosítási szakmába, hiszen korábban az egyik legnagyobb biztosítótársaság vezérigazgatóságán dolgoztam öt évet, mint üzletágvezető.

-Tomikám – vetette fel Attila -, miért nem jössz vissza a biztosítási szakmába egyszerű mezei ügynöknek, hiszen értesz hozzá, itt senki sem fog szórakozni veled, mint a gimnáziumban. Ha jó vagy, akkor lesik a kegyeidet, ha nem, akkor sincs semmi, legfeljebb visszamész tanítani.

Éreztem, hogy igaza van. Tanárként dolgoztam csaknem húsz évet. Mint már írtam, mindig keresnem kellett mellé másod és harmad állást, mert sohasem futotta semmire a tanári fizetésből. Ráadásul a feleségem is tanárként dolgozott, így ha nem is éheztünk, de folyamatosan attól féltünk, nehogy valami extra kiadás jöjjön, elromoljon valami a házban, mert akkor nagy bajba kerültünk volna.

Valóban, mit veszíthetek? – tettem fel a kérdést magamnak. – Semmit! Végre egyszer ki kell próbálnom az értékesítést főállásban! Faramuci helyzetben éltem. Sohasem lehettem annyira jó tanár, mint amire hívatott voltam, hiszen nem maradt elég időm felkészülni az órákra. És sohasem lehettem annyira jó értékesítő, mint ahogy a tehetségem diktálta, mert a főállás elvitte az energiáim nagy részét.

Éreztem, hogy belül valami nagyon bizserget. Ezt nevezném igazán motivációnak. Valami beindult a gondolatvilágomban. Visszaidéztem azokat a pillanatokat, amikor nagyon irigy voltam a vezető értékesítőkre, mert sikert sikerre halmoztak, szabadon éltek és egy olyan utat vázoltak fel, amelyre sosem léptem rá önszántamból. Két oka volt ennek. Amit árultak, az nem éreztem magaménak, valamint az önbecsülésemmel is komoly gondok akadtak.

Azt mondják a bölcs és egyben tapasztalt emberek, hogy az élet általában négy – öt lehetőséget kínál fel egy élet alatt. Arra válaszolhatunk igennel és nemmel. Ha azonban folyamatosan visszautasítjuk a lehetőségeket, egy idő után már nem is kapunk. Persze a váltáshoz bátorság kell! A jobb életet bizony csak némi kockázatvállalással érhetjük el. Kétségtelen illene itt és most definiálnunk, mit is jelent a jobb élet. Szűkítsük le most annyira, hogy jobban keresünk és több a szabadidőnk. 

Az én esetemben a biztosítási szakma szinte már akkor megtalált, amikor megszereztem a tanári diplomám. Az első másodállásomat is egy osztrák biztosítási alkusz munkatársaként végeztem. Ahogy már említettem, a cég mlm szervezetként működött, óriási erkölcsi elismerés kísért minden komolyabb teljesítményt, de anyagilag nem számított túl kifizetődőnek az elején. Bár akkor még ezt nem tudtam, de élveztem, szerettem ellátogatni az ügyfelekhez, minden szerződéskötést azonnali sikerként éltem meg. A tanári szakmában leginkább a nekrológodban olvashat az utókor rólad, hogy te mennyire jól végezted a dolgod. És ami a legfontosabb. ezt úgy lehetett végezni, mintha sportoló lennék. Az ügyfelek látogatása az edzés, a szerződéskötés a gól. 

Az értékesítési szakmában nagyon sokszor használjuk ezt a kifejezést. Be kell rúgni a gólt.

Siker, gól, szabadság. És persze rizikóvállalás, melytől korábban rettegtem, hogy nincs állandó jövedelmem.

Ha a lényeget tekintjük, akkor az embernek két alapvető motivációja van. Erről minden értékesítéssel foglalkozó könyv beszámol. 

1. A veszteségtől való félelem.
2. A nyereség utáni vágy.

Amikor a gimnázium után partvonalra kerültem, mindkét motiváció megtalált. Megéreztem, hogy talán az utolsó szalmaszálba kapaszkodom, ha újra elkezdem a biztosítási szakmát. Tényleg értettem hozzá, hiszen amikor idáig jutottam időben, már legalább 8 év szakmai tapasztalattal rendelkeztem. Bár a kezdetekben ez nem látszott az önbizalmamon. 

De ahhoz elég volt, hogy beleugorjak az ismeretlenbe. Éreztem belül azt a felhajtó erőt, hogy most itt a pillanat, csak az itt és most számít (Dan Milmann: A békés harcos útja6 után szabadon). Ha most nem ugrok fejest az ismeretlenbe, akkor nem lesz több esélyem erre az életben.

A legerősebb motivációmmá vált, hogy megmutathassam, milyen tehetség van bennem az értékesítés terén. Nem a megszerezhető pénz vezérelt. Azt éreztem, hogy itt az idő, a legjobbak között a helyem, és tartsanak számon, nem vagyok leírható. 

Felégettem magam mögött minden hidat. Lehettem volna újra gimnáziumi igazgató. Még az államtitkár is fogadott, hogy segítsen, a mentoromnak tartottam és valóban sokat tett értem egész tanári pályám alatt. A belső hangok azonban mást sugalltak. Váltanom kellett, túl sokáig ragadtam bele a saját középszerűségembe (ettől rettegtem egész életemben, hogy nehogy középszerű legyek), ki kellett törnöm. És ez volt az igazi felhajtó erő. Elég volt az éhezésből, elég volt, hogy fillérekért legyek a nemzet napszámos hőse, elég volt abból, hogy három-négy akár öt állásom legyen, és nem ám a gyarapodáshoz, hanem csupán az életben maradáshoz.

Ez a belső mérgelődés megerősített, erről a kitörni vágyásról nem vettem le a szemem. Belekapaszkodtam, bár sokszor ki akart csúszni ez az érzés a kezeim közül, de nyakon ragadtam, hogy egy kis képzavarral éljek, és kőkeményen belecsimpaszkodtam. Persze, minden nap meg kellett újítanom magamban ezt az érzést. De az eredményeket figyelve, megérte.

Sokaknak azonban nincs benne a személyiségükben, hogy kikukucskáljanak az ismeretlenbe. Nagyon ide illik a zsidók kivonulása Egyiptomból. Mózes a pusztán keresztül vezette népét. Nem volt mit enniük, fáztak, minden bajuk volt. Jelezték Mózesnek, hogy forduljanak vissza, mert Egyiptomban ugyan a szolgaságot kellett elszenvedniük, de legalább a ház biztonságában élhettek és éhezniük sem kellett. Ezután kapták a mennyei mannát, ami persze nem ízlett nekik annyira.

Az elején nekem sem indult tükörsimán. Valóban, mintha a pusztában jártam volna. A mellém rendelt mentor teljesen más habitussal rendelkezett, mint én. Az első tárgyalásaimat ő vezette. Nem szólalhattam meg. Többször nem vette észre, hogy az ügyfél feszeng, mert annyit beszélt. A saját hangjától megrészegedett. Három jövendőbeli ügyfelemhez vittem magammal. Kiváló ügyfelek lehettek volna, csak a mentor nem jól kezelte őket. Egy tárgyalás másfél-két órán keresztül tartott. Az ügyféljelölt jelezte, hogy mennie kell. Akkor már tudtam, hogy ezt a partit elbuktam, elbuktuk. 

Abba akartam hagyni, vissza akartam én is fordulni Egyiptomba. Szerencsére nem tettem végül.

Sokak inkább helyben maradnak, a vérük átitatódott kényelemmel, már nem akarnak megújulni, hanem beleszürkülnek kis életükbe. Legyen sör és virsli.

Ahogy mondani szokták, huszonöt éves korukban meghalnak, de csak hetven évesen temetik őket.

A sors (Isten?) kegyes volt velem, mert ugyan nagyon durva eszközökkel, de mutatta azt az irányt, amit végre fel is ismertem, és váltani mertem.

Három hónap idegösszeomlás, pánikbetegség után indultam az ismeretlenbe.

A kisördög munkált bennem, amikor sorra nyertem az inszentív utakat, hogy a facebookra posztoljam ki ezen utak legjobb képeit. Cote d’ Azur, Mexikó, Dubai. Mennyire gyerekesnek tűnik mindez most, de akkoriban azt akartam, hogy a rosszakaróim lássák, van élet az élet után vagy van élet a halál előtt. Tényleg gyerekes, de mindegy volt, az volt a lényeg, hogy motivált.

Ahogy azonban halad előre az ember, a régi motivációk már nem mindig jelentenek igazi motivációkat hosszabb távra is. Ez is egy nagy felismerésem volt a saját munkám során. Ami tegnap működött, az egyáltalán nem biztos, hogy ma is működik. 

De ez már nem is a motiváció kérdése, hanem az értékesítési munka átvilágítása, amire szintén szükség van. Erről még később olvashattok. 

A motivációról csak és kizárólag akkor beszélhetünk, ha az belül valóban megmozgatja az embert. Sokszor azonban nem talál meg, egyszerűen fejest kell ugrani az ismeretlenbe és utána megjön az is.

Ha most meg kellene fogalmaznod, mi motivál Téged úgy Isten igazán, meg tudnád-e mondani? Ha igen, akkor fogalmazd is meg magadnak!

6. Dan Milmann: A békés harcos útja Édesvíz Kiadó

Felismertem, hogy engem az is érdekel, ahogy egy excel táblában vezetem az üzletkötéseimet. Ahogy látom, a bruttó árbevételi sor folyamatos növekedését. Ez is energiákat mozgatott bennem.